Az uniós tagállamok légterének és létfontosságú infrastruktúrájának Oroszország általi közelmúltbeli megsértéseire adott egységes válasz című plenáris vitát zárva a biztos kijelentette: „Támadás alatt állunk, és készen kell állnunk, hogy megvédjük magunkat és egységesen válaszoljunk. Ha békét akarunk, fel kell készülnünk a háborúra, különben fel kell készülnünk a megadásra, vagy Putyin-féle békére”. „Európa békéjének megőrzéséhez fel kell gyorsítanunk a védelmi felkészültségünket, nemcsak anyagi, hanem intézményi és politikai értelemben is” – mondta. Hozzátette: a keleti tagállamoknak különösen fontos, hogy rendelkezzenek földi célpontok elleni drónképességekkel, ha ellenséges invázióval kellene szembenézniük. Kubilius szerint már a következő évben megkezdődhet a drónfal alapvető képességeinek kiépítése, és 2030-ig akár 2,5 ezer milliárd euró állhat rendelkezésre különböző védelmi fejlesztésekre. Hozzátette, hogy reményei szerint a befagyasztott orosz eszközök egy részét is fel lehet majd használni Ukrajna védelmének megerősítésére.
Hölvényi György, a KDNP európai parlamenti képviselője írásbeli felszólalásában hangsúlyozta: az Európai Uniónak ki kell lépnie a háborús logikából, és végre a béke megteremtésére kell törekednie. Mint írta, kétségtelen, hogy „a békéhez erő kell, az erőhöz pedig védelmi képességek”, és Magyarország éppen ezért aktívan részt vesz Európa keleti határainak védelmében. Hölvényi György ugyanakkor hangsúlyozta: a biztonság legnagyobb garanciája nem az utólagos reagálás, hanem a háborút kiváltó okok kezelése. „Ezért mi azt mondjuk: nem a háborús terv kell, hanem a diplomáciai megoldás! A háborús logika ideje lejárt, békére van szükség!” – zárta írásbeli felszólalását a KDNP képviselője.