Az északnyugat-angliai nagyváros legnagyobb, Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál október 2-án, jóm-kipúr napján – a zsidó vallás legfontosabb ünnepén – egy szíriai származású brit állampolgár, a 35 éves Jihad Al-Shamie gázolásos és késeléses merényletet követett el. A támadásban ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek. A sérültek közül hárman még kórházban vannak. A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték. A két halálos áldozat egyikét is a rendőrök lőtték le véletlenül, amikor megpróbálták megakadályozni, hogy Al-Shamie behatoljon a zsúfolt zsinagógába.
Az országos terrorizmusellenes rendőri hálózat területileg illetékes északnyugat-angliai parancsnokságának – Counter Terrorism Policing North West, CTPNW – szóvivője elmondta: néhány perccel a támadásról szóló első riasztás után, „a terrorakció korai szakaszában” Al-Shamie maga is felhívta a rendőrséget a sürgősségi bejelentésekre használt 999-es telefonszámon, azonosította magát a támadás elkövetőjeként és hűségesküt tett az Iszlám Állam mellett. A szóvivő közölte ugyanakkor, hogy a rendőrség továbbra is vizsgálja a támadás indítékait és körülményeit.
Rendőrségi forrásokat idéző egybehangzó brit sajtóértesülések szerint Al-Shamie a merénylet előtt nem szerepelt a brit terrorellenes szolgálatok nyilvántartásában. A Scotland Yard nem sokkal a támadás után hivatalosan terrorcselekménynek minősítette a manchesteri zsinagógánál elkövetett merényletet.