NAJČÍTANEJŠIE






Az FBI republikánus szenátorok után kémkedett

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátotta több ügynökét és feloszlatta a korrupciós nyomozócsoportját, miután nyilvánosságra került egy dokumentum, amely szerint az FBI részt vett republikánus szenátorok megfigyelésében.

❚❚

Az intézkedéseket Kash Patel az FBI igazgatója jelentette be, és közölte, hogy eltávolítják a szolgálatból azokat, akik „a rendvédelmet politikai célok szolgálatába állították”. „Elbocsátottunk alkalmazottakat és megszüntettük a politikai célra használt CR-15 egységet, valamint vizsgálatot kezdeményeztünk, további elszámoltatási intézkedésekkel kilátásban” – közölte.

A szövetségi hatóságtól származó, hétfőn nyilvánosságra került dokumentum szerint a 2021. január 6-i zavargások körülményeinek és Donald Trump érintettségének vizsgálata során Jack Smith a Biden-adminisztráció által kinevezett különleges ügyész 6 republikánus szenátor magánbeszélgetéseinek és telefonhívásainak nyomon követését kezdeményezte, amelyet az információk szerint az FBI-hez tartozó CR-15 nyomozócsoport végzett.

Pošlite nám tip




Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Eddig tartott a migránsok iránti brit „vendégszeretet”

Nagy-Britannia visszaszállította Franciaországba az illegálisan érkezett menedékkérők első csoportjait az erről nyáron kötött kétoldalú megállapodás alapján.

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Magyar írónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Ő…

09. 10. 2025 | Futbal | 1 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 1 min. čítania | 0 komentárov

Végül mégsem Trump kapta a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. A Nobel-békedíj…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Egyre szédítőbb ütemben drágulnak a lakások

Szeptemberben folytatódott a lakásárak emelkedése Magyarországon, országosan 2,7 százalékkal, Budapesten pedig 2,6 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz képest…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Politikusok ellen tervezett terrortámadást hiúsítottak meg

Belga politikusok ellen merényletet tervező fiatalokat állítottak elő Antwerpenben – jelentette be Ann Fransen szövetségi ügyész.

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Ez vár Izraelre az elkövetkező napokban

Jóváhagyta az izraeli kormány péntek hajnalban a túszok szabadon bocsátásáról és a Gázai övezeti háború befejezéséről szóló megállapodást. Mire számíthatunk…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Budapest és Pozsony gátolja Brüsszel hadigépezetté válását

A vétójogával élve Magyarország és Szlovákia egyelőre nem hagyja, hogy az Európai Unió hadigépezetté váljon – jelentette ki Szergej Lavrov…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Többtucatnyi keresztény egyházi vezetőt tartóztattak le Kínában

A kínai hatóságok a múlt hétvégén többtucatnyi, hivatalosan el nem ismert keresztény gyülekezethez tartozó lelkészt vettek őrizetbe – közölte a…

14. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Oroszország beindította a NATO elleni háború „nulladik fázisát”?

A globalista aktivisták új kampányt indítottak a lakosság megfélemlítésére. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?

14. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

A magyarok felének csak öreg autóra telik?

A magyar autósok 49 százaléka 16 évesnél idősebb járművet használ – legalábbis ez derül ki a Europ Assistance asszisztencia-szolgáltató cég…

07. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov
07. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov

Itt a vég: Magyar Péter már semmi újat nem tud nyújtani

Megtört a Tisza Párt lendülete a nyáron – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a Harcosok órája című…

09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Szijjártó: két elérhető kőolajvezeték jobb, mint egy

Két elérhető kőolajvezeték jobb, mint egy, különösképpen ha az az egy jelenleg bizonyítottan nem is alkalmas Magyarország és Szlovákia teljes…

09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Lengyelország sem egyezik bele a migránsok szétosztásába

Lengyelország nem egyezik bele az illegális bevándorlók áttelepítésébe, az Európai Bizottság vegye figyelembe ezt a tényt – írta Karol Nawrocki…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Ursula von der Leyen folytathatja Európa lerombolását

A várakozásoknak megfelelően elutasította az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott mindkét bizalmatlansági indítványt az Európai…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Az utolsó magyar túsz is kiszabadulhat Gázából

Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet megállapodott a tűzszünet és a túszalku első szakaszáról Egyiptomban, Sarm es-Sejkben csütörtökre virradó éjjel.…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Ennyi nem elég: még több pénzt adunk Zelenszkijnek?

Az uniós tagországok vezetőinek meg kell vitatniuk, hogy az EU miként fokozhatja az Ukrajnának szánt támogatását az elkövetkező években –…

13. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov
13. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov

Skót miniszterelnök: eljött az ideje a függetlenné válásnak

A skót miniszterelnök szerint eljött az ideje Skócia függetlenné válásának. John Swinney a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) éves…

14. 10. 2025 | | 3 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | | 3 min. čítania | 0 komentárov






HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.