NAJČÍTANEJŠIE






Akár 3 ezer euróval is nőhetnek az éves kiadásaink

Európa még mindig nem tért magához, és jó ideig nem is fog visszatérni a józan észhez. Hamarosan a költségeink újabb brutális növekedésére kell felkészülnünk…

❚❚

Az Európai Unióban 2027-től életbe lép egy új kibocsátáskereskedelmi rendszer, az ETS2. Ez a „zöld őrület” egyik megnyilvánulása, amit Brüsszel akar ránk erőltetni annak érdekében, hogy 2050-re elérje a „szén-dioxid-semlegességet”. Már létezik az ETS1, ami csak a nagyipari termelőkre és a tengeri szállítmányozásra vonatkozik. Az eredmények szerint azonban a kitűzött zöld célok eléréséhez ez nem elégséges. Ezért most kiterjesztik az épületek fűtésére és a közúti közlekedésre is.

Kifosztott családi kasszák

Egyszerűen fogalmazva: pénzbírsággal fognak sújtani bárkit, ha belső égésű motorral működő autót használ (így akarják állítólag elérni az „alacsony kibocsátású mobilitást”). Igaz, a végső fogyasztónak nem kell majd bejelentenie a saját kibocsátását, ez a kötelezettség a forgalmazókat terheli. Nekik kell majd „engedélyeket” vásárolniuk, hogy folytathassák az értékesítést. Ez viszont azt jelenti, hogy az üzemanyagárak drasztikusan emelkedhetnek… A gyakorlatban ez egy átlagos szlovákiai háztartásnak évi akár háromezer eurós többletkiadást is jelenthet.

Milyen jogon zsarolnak minket az árakkal, hogy ne teljen üzemanyagra? Én soha nem írtam alá ilyesmit, és most végleg elutasítom, hogy Szlovákia engedelmes bábja legyen a valóságtól elrugaszkodott brüsszeli bürokratáknak. El akarják venni tőlünk az orosz gázt, most pedig már a gázolajat is? És azt állítják, hogy a kibocsátási engedélyekből származó bevétel valamilyen klímaalapba kerül – vajon mit fog az megoldani? Cervantes szélmalmait? És még van képük „szociálisan igazságos” átmenetről beszélni a Zöld Megállapodásra! Én ettől szó szerint rosszul vagyok, mert már megint az utolsó bőrt is lehúzzák az emberekről. És senki sem tesz semmit.

Liberális árulás

Az ETS2 az egyik fő téma volt a cseh parlamenti választásokon – a választásokat megnyerő Andrej Babišék egyértelműen elutasították az új norma bevezetését; Szlovákiában most a második legnagyobb kormánypárt, a Hlas vette elő a kérdést. A párt elnöke, Matúš Šutaj Eštok hívta fel a figyelmet az elemzők által kiszámolt, fent említett háromezer euróra, amivel Brüsszel terheli majd le a pénztárcánkat. Amikor erről eredetileg tárgyaltak, Szlovákiában a korábbi kormányzati garnitúrák voltak hatalmon. A liberális európai parlamenti képviselőink – köztük Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia jelenlegi elnöke – akkor az emissziós engedélyek mellett szavaztak – közölte a Hlas elnöke. Ez utóbbi ennek ellenére azt állítja, hogy az Európai Unió számunkra még mindig a legjobb megoldás. Tényleg?

Van még remény?

A Hlas állítólag akár bírósági úton is kész szembeszállni Brüsszellel, csak hogy megakadályozza ezt a zöld őrületet. A „józan észért folytatott harc” az Európai Unióban, amiről Šutaj Eštok beszél, szép gondolat. Bárcsak sikerülne, például a Patrióták frakciójával erősített tandemként. Csakhogy én megjósolom – figyelembe véve a lobbi erejét és azt, hogyan döntöttek korábban alapvető ügyekben –, hogy az ETS2-t nem fogják eltörölni. Legfeljebb 1-2 év haladékot adnak majd, hogy úgy tűnjön, történik valami. Amíg azonban a nyugati-európai, szélsőségesen liberális elit dönt az Európai Unióban, mindig a fanatikus döntéseket fogják előnyben részesíteni a társadalom széles rétegeinek a jólétével szemben. És mi ezzel semmit sem kezdhetünk – legalábbis addig, amíg a nemzeti érzelmű és euroszkeptikus politikai erők nem kezdenek el nyíltan alternatív jövőképet hirdetni.

A cikk a Hlavné správy portálon megjelent kommentár enyhén rövidített változata

Pošlite nám tip




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | | 2 min. čítania | 0 komentárov

Eddig tartott a migránsok iránti brit „vendégszeretet”

Nagy-Britannia visszaszállította Franciaországba az illegálisan érkezett menedékkérők első csoportjait az erről nyáron kötött kétoldalú megállapodás alapján.

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Magyar írónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Ő…

09. 10. 2025 | Futbal | 1 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 1 min. čítania | 0 komentárov

Végül mégsem Trump kapta a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. A Nobel-békedíj…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Egyre szédítőbb ütemben drágulnak a lakások

Szeptemberben folytatódott a lakásárak emelkedése Magyarországon, országosan 2,7 százalékkal, Budapesten pedig 2,6 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz képest…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Politikusok ellen tervezett terrortámadást hiúsítottak meg

Belga politikusok ellen merényletet tervező fiatalokat állítottak elő Antwerpenben – jelentette be Ann Fransen szövetségi ügyész.

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Ez vár Izraelre az elkövetkező napokban

Jóváhagyta az izraeli kormány péntek hajnalban a túszok szabadon bocsátásáról és a Gázai övezeti háború befejezéséről szóló megállapodást. Mire számíthatunk…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Budapest és Pozsony gátolja Brüsszel hadigépezetté válását

A vétójogával élve Magyarország és Szlovákia egyelőre nem hagyja, hogy az Európai Unió hadigépezetté váljon – jelentette ki Szergej Lavrov…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Többtucatnyi keresztény egyházi vezetőt tartóztattak le Kínában

A kínai hatóságok a múlt hétvégén többtucatnyi, hivatalosan el nem ismert keresztény gyülekezethez tartozó lelkészt vettek őrizetbe – közölte a…

14. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Oroszország beindította a NATO elleni háború „nulladik fázisát”?

A globalista aktivisták új kampányt indítottak a lakosság megfélemlítésére. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?

14. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

A magyarok felének csak öreg autóra telik?

A magyar autósok 49 százaléka 16 évesnél idősebb járművet használ – legalábbis ez derül ki a Europ Assistance asszisztencia-szolgáltató cég…

07. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov
07. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov

Itt a vég: Magyar Péter már semmi újat nem tud nyújtani

Megtört a Tisza Párt lendülete a nyáron – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a Harcosok órája című…

09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Szijjártó: két elérhető kőolajvezeték jobb, mint egy

Két elérhető kőolajvezeték jobb, mint egy, különösképpen ha az az egy jelenleg bizonyítottan nem is alkalmas Magyarország és Szlovákia teljes…

09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Lengyelország sem egyezik bele a migránsok szétosztásába

Lengyelország nem egyezik bele az illegális bevándorlók áttelepítésébe, az Európai Bizottság vegye figyelembe ezt a tényt – írta Karol Nawrocki…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Ursula von der Leyen folytathatja Európa lerombolását

A várakozásoknak megfelelően elutasította az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott mindkét bizalmatlansági indítványt az Európai…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Az utolsó magyar túsz is kiszabadulhat Gázából

Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet megállapodott a tűzszünet és a túszalku első szakaszáról Egyiptomban, Sarm es-Sejkben csütörtökre virradó éjjel.…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Ennyi nem elég: még több pénzt adunk Zelenszkijnek?

Az uniós tagországok vezetőinek meg kell vitatniuk, hogy az EU miként fokozhatja az Ukrajnának szánt támogatását az elkövetkező években –…

13. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov
13. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov

Skót miniszterelnök: eljött az ideje a függetlenné válásnak

A skót miniszterelnök szerint eljött az ideje Skócia függetlenné válásának. John Swinney a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) éves…

14. 10. 2025 | | 3 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | | 3 min. čítania | 0 komentárov






HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.