NAJČÍTANEJŠIE











A Tomahawk rakéták robbanthatják be a világháborút?

Donald Trump nem akar eszkalációt látni az orosz–ukrán háborúban, és ennek megfelelően hozza meg a döntést nagy hatótávolságú rakéták rendelkezésre bocsátásáról – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt. Mit szólnak ehhez az oroszok?

❚❚

Donald Trump újságírók előtt közölte: közel áll ahhoz, hogy meghozza a döntést a Tomahawk rakétákkal kapcsolatban, amelyek a NATO-n keresztül juthatnak rendeltetési helyükre. Hozzátette, hogy az eszközök felhasználásával kapcsolatban fel fog tenni kérdéseket, amelyek arra irányulnak majd, hogy az eszközök hol és milyen módon kerülnek felhasználásra. Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban megismételte, hogy soha nem lett volna szabad elkezdődnie, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy mindkét oldal, Oroszország és Ukrajna rossz helyzetértékelése vezetett a háborúhoz. „Senki nem áll jól abban a háborúban” – jegyezte meg Donald Trump.

Oroszország „megfelelő módon” fog reagálni arra, ha az Egyesült Államok Tomahawk rakétákat adna át Ukrajnának – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök is arra figyelmeztetett, hogy rontaná Moszkva és Washington kapcsolatait, ha Kijevi esetlegesen amerikai Tomahawk rakétákhoz jutna. Mint mondta, az orosz légvédelem az ATACMS rakétákhoz hasonlóan ezeket is le fogja lőni.

Pošlite nám tip




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | | 2 min. čítania | 0 komentárov

Eddig tartott a migránsok iránti brit „vendégszeretet”

Nagy-Britannia visszaszállította Franciaországba az illegálisan érkezett menedékkérők első csoportjait az erről nyáron kötött kétoldalú megállapodás alapján.

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Magyar írónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Ő…

09. 10. 2025 | Futbal | 1 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 1 min. čítania | 0 komentárov

Végül mégsem Trump kapta a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. A Nobel-békedíj…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Egyre szédítőbb ütemben drágulnak a lakások

Szeptemberben folytatódott a lakásárak emelkedése Magyarországon, országosan 2,7 százalékkal, Budapesten pedig 2,6 százalékkal nőttek az árak az előző hónaphoz képest…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Politikusok ellen tervezett terrortámadást hiúsítottak meg

Belga politikusok ellen merényletet tervező fiatalokat állítottak elő Antwerpenben – jelentette be Ann Fransen szövetségi ügyész.

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Ez vár Izraelre az elkövetkező napokban

Jóváhagyta az izraeli kormány péntek hajnalban a túszok szabadon bocsátásáról és a Gázai övezeti háború befejezéséről szóló megállapodást. Mire számíthatunk…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Budapest és Pozsony gátolja Brüsszel hadigépezetté válását

A vétójogával élve Magyarország és Szlovákia egyelőre nem hagyja, hogy az Európai Unió hadigépezetté váljon – jelentette ki Szergej Lavrov…

10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
10. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Többtucatnyi keresztény egyházi vezetőt tartóztattak le Kínában

A kínai hatóságok a múlt hétvégén többtucatnyi, hivatalosan el nem ismert keresztény gyülekezethez tartozó lelkészt vettek őrizetbe – közölte a…

14. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Oroszország beindította a NATO elleni háború „nulladik fázisát”?

A globalista aktivisták új kampányt indítottak a lakosság megfélemlítésére. Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban?

14. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

A magyarok felének csak öreg autóra telik?

A magyar autósok 49 százaléka 16 évesnél idősebb járművet használ – legalábbis ez derül ki a Europ Assistance asszisztencia-szolgáltató cég…

07. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov
07. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov

Itt a vég: Magyar Péter már semmi újat nem tud nyújtani

Megtört a Tisza Párt lendülete a nyáron – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója a Harcosok órája című…

09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov

Szijjártó: két elérhető kőolajvezeték jobb, mint egy

Két elérhető kőolajvezeték jobb, mint egy, különösképpen ha az az egy jelenleg bizonyítottan nem is alkalmas Magyarország és Szlovákia teljes…

09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 2 min. čítania | 0 komentárov


Lengyelország sem egyezik bele a migránsok szétosztásába

Lengyelország nem egyezik bele az illegális bevándorlók áttelepítésébe, az Európai Bizottság vegye figyelembe ezt a tényt – írta Karol Nawrocki…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Ursula von der Leyen folytathatja Európa lerombolását

A várakozásoknak megfelelően elutasította az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott mindkét bizalmatlansági indítványt az Európai…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Az utolsó magyar túsz is kiszabadulhat Gázából

Izrael és az iszlamista Hamász terrorszervezet megállapodott a tűzszünet és a túszalku első szakaszáról Egyiptomban, Sarm es-Sejkben csütörtökre virradó éjjel.…

09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov
09. 10. 2025 | Futbal | 3 min. čítania | 0 komentárov

Ennyi nem elég: még több pénzt adunk Zelenszkijnek?

Az uniós tagországok vezetőinek meg kell vitatniuk, hogy az EU miként fokozhatja az Ukrajnának szánt támogatását az elkövetkező években –…

13. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov
13. 10. 2025 | Bulvár | 1 min. čítania | 0 komentárov

Skót miniszterelnök: eljött az ideje a függetlenné válásnak

A skót miniszterelnök szerint eljött az ideje Skócia függetlenné válásának. John Swinney a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) éves…

14. 10. 2025 | | 3 min. čítania | 0 komentárov
14. 10. 2025 | | 3 min. čítania | 0 komentárov






HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.