Mark Rutte a szövetséges országok védelmi minisztereinek találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján közölte: előbb meg kell győződni arról, hogy az orosz légijármű fenyegetést jelent-e. Amennyiben fenyegetést jelent, mindent meg kell tenni a fenyegetést elhárítására. Ha azonban nem jelent fenyegetést, a NATO képességei lehetővé teszik, hogy a területére belépett repülőgépeket a légterén kívülre kísérje, „világossá téve a rezsim számára”, hogy hagyjon fel az ilyen tevékenységével – hangoztatta. „Minden rendelkezésünkre áll, minden képességünk megvan ahhoz, hogy biztosítsuk a NATO légterének és minden négyzetméterének a védelmét” – fogalmazott. A NATO erős szövetség, sokkal erősebb, mint Oroszország – tette hozzá beszédében a NATO-főtitkár.
Rutte szerint az Ukrajnának nyújtott támogatásban kiemelt fontosságú a légvédelmi rendszerek, különösen az elfogó vadászgépek biztosítása, amelyek elengedhetetlenek a civil lakosság és létfontosságú infrastruktúra védelmében, a folyamatos orosz támadásokkal szemben. Elmondta: a tagállamok minisztereinek meg kell beszélniük azt is, hogy a szövetség miként tehet többet a NATO védelme érdekében például a drónberepülések megelőzésben. „Ami a drónokat illeti, tanulva Ukrajnától, biztosítanunk kell, hogy a szövetséges országok a lehető leghamarabb bevezessék a legújabb technológiákat” – jelentette ki a NATO-főtitkár.
Elmondta, a katonai szövetség és az Európai Unió egy drónfal felállításában működik együtt, amely a tagországokat fogja védeni az esetleges drónbetörésektől. „Biztosíthatom önöket, hogy az EU és a NATO együttműködése nagyon jó. Az Európai Bizottság és a katonai szövetség arra törekszik, hogy kihasználják a két szervezet erejét annak ellenére, hogy bizonyos erők megpróbálnak megosztani bennünket” – fogalmazott Rutte, majd leszögezte: ezek az erők nem járnak sikerrel. Hozzátette: az EU-nak és a NATO-nak eltérő szerepe van. A NATO a katonai képességeket biztosítja, az EU pedig a belső piaca kiaknázása által gondoskodik arról, hogy a szükséges pénz rendelkezésre álljon.